Kincs István (1867-1942), Kőszeg város választott plébánosa a XX. század első harmadában. Papi működése mellett politikai és gazdasági tevékenységet folytatott, alapított takarékpénztárat, borforgalmazó szövetkezetet, könyvkiadót, és sétabotgyárat is. Utazásai során eljutott a Szentföldre és az Amerikai Egyesült Államokba is…
Nagyjából fél évszázados szépírói működése során ontotta magból a regényeket, elbeszéléseket, úti beszámolókat és iskoladrámákat. Saját korában a „katholikus széppróza megteremtőjeként” ünnepelték, de a második világháború után – aktív politikai nyomásra – „elfelejtődött”.
Pedig didaktikus szándéktól mentes, nyelvezetében és hangulatában jellegzetesen nyugat-dunántúli novelláinak ízes humora a mai napig sem veszített erejéből. Sőt…
…Van azután egészséges humora, mely, miként a tavaszi napsugár, vidám, játszi fénnyel aranyozza meg elbeszéléseit, s ez annál jobban esik, minthogy már-már belefárad és elfásul az ember lelke attól a pesszimisztikus, filozofáló, vagy cinikus hangtól és világnézettől, mely a modern novellisták jellegzetes sajátsága. Főérdeme azonban nyelve: zengzetes, zamatos, tőrőlmetszett magyar nyelv, melynek hasonlatai, jelzői, képei mind megannyi drágagyöngyök a népnyelv tengerének előttünk ismeretlen mélységeiből kihalászva…
(Magyar Szemle, 1900. november)
…s ezek a népnyelvből kihalászott csodák még sokkal izgalmasabbak lehetnek a mai olvasó számára, hiszen az elmúlt száz év nem csak a magyar nyelvet, de a társadalmi viszonyokat, s az értékrendeket is többszörösen átformálta. Egészen különleges, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt évszázadnál is hosszabb időben.
Ennél csak az különösebb, hogy mennyi minden nem változott meg!
Grozdits Károly, a kötet szerkesztője