Gyukics Gábor
Az armadillo evolúciója

Gyukics versei mind közösek abban, hogy nem otthonosak. A szemlélő, aki láthatóvá teszi őket számunkra, csak áthalad téren és időn, de nem költözik be, nem kötik hagyományok, hallgatólagos megegyezések: ezek a képek hontalanok, nem fejeznek ki tulajdonviszonyt semmilyen értelemben. Különös élmény olvasni őket. Az olvasó ugyanis mintha nem szemben állna a szerzővel, s köztük ott áll a vers valamiféle képként vagy üvegfalként. Sokkal inkább vele együtt nézi a versbe foglalódó, verssé váló mindennapiságokat és különösségeket – ő csak rájuk mutat, és eltűnik, mire felé fordulnánk. Legjobb pillanataiban ez a költészet az igazán jó haikukhoz hasonló rádöbbenés-élménnyel ajándékozza meg olvasóját.
– Rákai Orsolya