Mivel legfőbb törekvésem mindig is az volt, hogy a lehető legtöbb dologból maradjak ki, amit az élet kínál, akkor, amikor elveszettnek éreztem magam, egyszerre a legnyugodtabb is lettem: történhet bármi, már haszontalan dolog tiltakozni. Kíváncsi lettem, mi vár arra, aki megengedi magának, hogy sodródjon. Az első lépéseket persze meg kell tenni, és már az is meghatározza valamennyire, mi történhet, hogy merre tartanak, illetve merre nem ezek az első lépések. De a meglepetések, váratlan fordulatok teljes bizonyossággal elvezetnek addig a káoszig, ahol már nem kérdéses, hogy döntened kell, rendet kell raknod, vagy számolnod kell azzal, hogy a maguk arcára formálnak az események és szereplők, amelyekbe szándékod szerint csak belekóstolni akartál. Nagy felismeréseid nem lesznek, határozott célképzetek nélkül megmarad minden lehetséges élmény semlegesnek, nincsenek gonosz vagy jó szándékú erők, melyek ki akarnának sajátítani. Valójában értéktelen vagy, erős, tudatos munkával kell elérned, hogy számíts, és megbecsüljenek. Egyelőre mindkét lehetséges törekvés taszított. Végre a rendezetlenség kellős közepén álltam, ami annyira jellemző az éhes lélekre. Korábban szerettem volna évek és társaságok vegyérték nélküli összetevője lenni, de lega­lábbis a megörökölt preferenciáim miatt jellegzetes sodrásban voltam. Ültem a Ferenciek terén, előbb a járda szélén, majd, hogy ne figyeljenek olyan sokan rám, a 7-es busz megállójában, és azon gondolkodtam, mit kezdjek az életemmel. Ha lett volna akkor tanúja a tanácstalanságomnak, nevettem volna neki magamon, de muszáj volt komolyan vennem ezt a regényekbe illő elveszettséget.

– Ez nem lehet igaz! – mondtam ki hangosan, eszembe jutott, milyen elborult élvezettel olvastam kamaszkoromban Julien Sorel történetét. Kirázott a hideg, hogy talán tudat alatt erre készültem mindig.
– Igen, már a harmadik marad ki, el fogok késni, ki fognak rúgni.

Hatvan fölötti, visszafogottan sminkelt nő aggódott mellettem, busz valóban nem jött már egy ideje. Belefeledkeztem a testtartásába, a ruházatába, igyekeztem kitalálni, milyen munkahelyre igyekszik, és vajon tényleg attól fél-e ennyire, amit mondott. Pénz, magány, betegség, adósság vagy talán ­valamilyen számomra ismeretlen, sok évtizedes szerelem jutott lehetséges okként még eszembe, de mire rájöttem, hogy meg is kérdezhetném, ha már így szóba elegyedtünk, a nő elszaladt, és pár perccel később feltűnt a túloldalon, hogy az ellenkező irányba tartó, másik 7-es buszra szálljon fel. Ha várt volna még egy keveset, éppen felszállhatott volna arra, amelyik jó irányba ment, és amelyikre olyan sokat várt. Máris tanultam valamit. Én várni fogok, és arra fogok menni, amerre nem akarok.

Italbolt volt a közelben. Vettem egy üveg Zwack Unikumot, először ittam ilyet életemben. Rövid idő alatt felhajtottam az egészet. Harmincon túl fogalmam sem volt róla, mennyit szabad inni, és egyáltalán mi az az Unikum. Természetesen hamarosan összeestem.